Bejegyzés

Felejtsük el a képgalériákat és rotálódó bannereket!

Nagyon sok oldal használ automatikusan rotálódó képgalériákat, mert jól néznek ki, emiatt pedig úgy tűnhet, auserek is szeretik ezeket a megoldásokat és hatékonyan lehet velük hirdetni is. A tények azonban egészen mások: az ilyen slideshow-k konverziógyilkos megoldások, ezért inkább felejtsük el őket!

De ha nem hatékonyak, akkor mégis, miért használják sokan ezeket a képnézegetőket?

Ennek két oka lehet: az emberek azt hiszik, azért, mert jól néznek ki, hatékonyak is. Pedig ez nem így van, a tetszetős csomagolás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a sliderek pénzt is hoznak. Másrészt sok oldal azért marad ennél a megoldásánál, mert túl sok üzenetet akar megjeleníteni, és ez a megoldás tűnik sokszor a legkézenfekvőbbnek.

De mit mutatnak a tesztek?

Azt, hogy a rotálódó képnézegetők első slide-jára átlagosan auserek 1%-a kattintott, a további slide-okra jutó klikkek ennél sokkal alacsonyabb, lényegében mérhetetlen értéket mutattak. A legtöbb képnézegető a bannerekhez hasonlít, ezért auserek egyszerűen észre sem akarják venni.

A fenti állításokat több, a témában jártas szakember is megerősítette már. Nézzünk tehát néhány szakértői véleményt:

“Nagyon sokszor teszteltünk automatikusan rotálódó slideshow-kat, és azt állapítottuk meg, hogy nagyon gyengén tudják megjeleníteni a honlap tartalmát.”

Chris Goward, WiderFunnel

“A rotáló bannerek ördögien rosszak, azonnal el kell távolítani őket”

Tim Ash, Site Tuners

Szemkamerás vizsgálat sliderre (rotálódó dobozra)

Jakob Nielsen, ausability guru is vizsgálta a kérdést és saját kutatása is hasonló megállapítással zárult. A következő feladatot kapták a vizsgálata bevont felhasználók: “Van-e a Siemens-nek különleges mosógép ajánlata? A kérdéssel kapcsolatos információ a nyitóslide-on volt megtalálható, auserek ennek ellenére nem találták meg, ami egyértelműen a bannervaksággal magyarázható. Nielsen javaslata és a kutatás konklúziója, hogy a rotálódó képnézegetőket és bannereket el kell felejteni.

Ha ennyi szakértői vélemény még nem lenne elég, akkor nézzük meg, mire jutott a Notre Dame Egyetem, amely szintén tesztelte a slidereket. A kutatók azt tapasztalták, hogy csak az első slide-ra kattintottak ( ausereke 1 %-a), a többi slide-ra egyáltalán nem klikkeltek.

Összefoglalva tehát azért nem érdemes rotálódó slidereket használni, mert:

1. Az emberi szem reagál a mozgásra és szűri a látottakat. Így előfordulhat, hogy nem veszünk észre értékes információkat.
2. Aki sokat akar markolni, keveset fog, vagyis ha túl sok üzenetet jelenítünk meg, nem jelenítünk meg semmit.
3. Bannervakságban szenved a legtöbb user.

Kattintási arány az egyes bannerpoziciókra (1-5)

Tehát csak azért, mert másoknak van, mi ne akarjunk automatikusan rotálódó képgalériát az oldalunkra! Ha pedig már használunk ilyet, inkább térjünk át a statikus üzenetekre. A köztes megoldás, ha meghagyjuk a lapozgatós képnézegetőt, de nem rotáltatjuk a tartalmakat automatikusan, hanem auserre bízzuk az irányítást, és hagyjuk, hogy ő döntsön, mikor, mit és mennyi ideig akar nézni.

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

2017-es trendek a web tipográfiában

Mint ahogy előző cikkünkben írtuk, 2017-ben összetettebb és bonyolultabb webdesign trendek körvonalazódnak, amelyben nagyobb szerep jut az „apróbb” feature-öknek is. A teljesség igénye nélkül mutatjuk a további hasznos kiegészítőket.

Rajzolt illusztrációk

Miután egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyediség és az egyéni megjelenés, a hagyományos sablon fotókat leváltják az egyedi látásmódot tükröző grafikák, illusztrációk. A különleges vagy kézzel készített rajzok nemcsak feldobják az oldalt, hanem sokkal jobban megragadnak a látogatók emlékezetében. A szakemberek tehát azt javasolják, hogy érdemes ebbe az irányba elmozdulni.  Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

2017-es trendek a webdesign és webáruházak terén

2016-ot még az egyszerű formák jellemezték, 2017-ben azonban bonyolultabb és összetettebb webdesign trendeket jósolnak. Csemegéztünk a lehetőségekből.

Első helyen áll mobilon is elérhető webfelület

2017-ben a mobilon elérhető weboldalak iránti igény áll az első helyen, már a Google is áttér a mobil indexre. Ezért tanácsolják a szakavatottak, ha valaki jó helyen akar szerepelni a keresőben, akkor fordítson figyelmet a „mobilos megjelenésre”.  (A témában részletesen ezen a linken írtunk: https://webstartconsulting.hu/ujabb-google-forradalom-mobil-weboldalak-lista-elejereRead more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

Újabb Google-forradalom: mobil weboldalak a lista elejére

Ha a keresőóriás úgy dönt, hogy egy korszak lezárult, és ideje egy másikat kezdeni, akkor nem tehetünk mást, mint alkalmazkodunk. Márpedig éppen ez történik most: a Google bejelentette, hogy tesztelni kezdte keresőindexének egy olyan új változatát, ami a mobil weboldalakat favorizálja, pontosabban a találati lista élére helyezi.

Az üzenet egyértelmű: akinek nincs mobilra optimalizált weboldala, az bizony csúnyán lemarad.

Nézzük, hogyan is működik ez a gyakorlatban! A Google 60 billió weboldalt dolgoz fel a rajta szereplő tartalommal és linkekkel együtt. Ezután egy gigantikus adatbázisba rendezi őket, többszázféle szempont alapján. Ez a speciális index, plusz egy sor algoritmus teszi lehetővé a Google számára, hogy releváns találatokat adjon a kereséseinkre. Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

A flash halálához 1 lépéssel közelebb, temetünk szeptember 1-én

A flash rendszerű bannerek, és elemek eddig sem voltak gyorsak, és sokszor még biztonsági réseket is hagytak maguk mögött. A Google Chrome csapata ismét adott egy golyót a haldokló flash szívébe,
ugyanis szeptember 1 napjától kezdve – júniusi ígéretükhöz híven – a Chrome mint a világ egyik kedvenc böngészője minden flash alapú reklámot, elemet megállítva tölt be az oldalakon. Főként, ha a flash elem, „nem az oldal szerves részét képezi.” Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

Összekapcsolják a mobilhálózatokat – Mobilra optimalizált weboldal előnyei

Egy friss hír, még inkább alá támasztja hogy a mobilra optimalizált weboldal igencsak időszerű lenne minden valamirevaló vállalkozás számára. Egy igen jelentős okkal több, hogy a weboldalad mobilra optimalizált legyen, hiszen nem csak az okos telefonok terjednek – egyre olcsóbban beszerezhetők – hanem a technológia is rohamosan fejlődik. A következő hírben – FN24 – olvashattuk, hogy a két legnagyobb mobil szolgáltató közösen használja a mobilinternet gyorsaságát leginkább támogató frekvenciákat. Vagyis, jobb hálózat, több okos telefon = Legyen mobilra optimalizált weboldalad! De lássuk a részleteket. Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

5 tipp a weboldal mobilra optimalizálásához

A mobilon történő vásárlás a web shopok jövője, hiszen az emberek egyre inkább nem csak információ szerzésre használják a mobiltelefonjukat, hanem most egyre inkább növekszik a mobilon leadott webáruház vásárlások száma is. Viszont ami a vásárlóknak egyre kényelmesebb lenne, Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

A Google nem sorolja előrébb a responsive weboldalakat?

Update: 2017-ben már előre sorolódnak a weboldalak ha mobilra optimalizáltak. Nem olyan régi hír (dec. 13), de mindenképp elgondolkodtató, hogy a Google egyik fórum postja szerint (link) úgy tűnik a responsive weboldalakat nem sorolják előrébb a más hagyományos mobil optimalizált weboldalaknál. Tehát azok a weboldalak is ugyan úgy rangsorolódnak, melyeknél a mobil és az asztali verzió külön külön készült. Azért azon mégis érdemes elgondolkodni hogy milyen előnyei lehetnek egy “külön” mobil verziónak, és hát nem sokat találtam. Sokan vitatkoznak azon, hogy melyik a jobb és célra vezetőbb megoldás, így most az én saját tapasztalataim alapján összegzem a mobil verzió és a responsive weboldal előnyeit hátrányait. Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone

Olcsóbb okos telefonok – mobilra optimalizálás

Nem oly régen olvastam, – de tapasztalható is – hogy az okos telefonok “olcsóbb” árfekvésben erősen sokasodnak. Sőt annyira sok ilyen mobil lát napvilágot, hogy erről már cikkeznek is komoly hírportálok.

Néhány tízezer forintért is lehet okostelefonja: a szolgáltatók kínálata. Read more

Ha tetszett oszd meg másokkal is...Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on PinterestEmail this to someone